Tegnap olyan nyomasztó idő volt, nem volt kedvem szinte semmihez. Szóval nézelődtem a lakásba és rájöttem, hogy nem praktikus a szoba berendezése. Bemásztam a szekrénybe turkáltam-turkáltam míg megtaláltam a legszakadtabb macinacit és pólót. Gondoltam magamban ez tökéletes munkásruha lesz. El is kezdtem középre tenni a bútorokat, na jó igazából inkább húzogattam, mint vittem (oké tudom, egy panelban ez azért eléggé idegestő, de mentségemre legyen, hogy este 6-ig befejeztem).

         Mindent betettem szépen az új helyére elégedetten konstatáltam, hogy milyen jót alkottam. Aztán jött a fekete leves 2 és félóra rendezkedés után már azért igazán ki kellett mennem a mosdóba. Igen ám, de nem vettem észre, hogy az asztal eltorlaszolja az ajtót. Na bumm Fruzsina megint ügyes voltál…Nem baj átrendeztem újra, de akkor az ágytól nem lehetett kinyitni az erkélyt. Na, akkor már kisebb szívroham, természetesen ahogy kell jól le is fejeltem a szekrényt és lett egy nagy púpom.

        Oké, semmi baj ennél rosszabb már nem lehetne, de mindig lehet! Csörög a telefon, ohhh ne már rápakoltam minden hülyeséget nem találom. Végre megvan a holmi halmaz közepette. Ki más hívhatna, mint életem szerelme, aki boldogan meséli, hogy megcsinálták vállalkozásuk költségvetését és ez milyen jó. Igen tényleg nagyon jó, de akkor már annyira kellett pisilnem, hogy hisztérikusan szinte már sírva felelősségre vontam, hogy mégis miért nincs itt segíteni. Mentségemre legyen, hogy azért ennyire nem vagyok borzasztó biztosan a wc iránti vágy beszélt belőlem.

       De örömmel kijelenthetem, hogy röpke 5 óra alatt átrendeztem a szobát és a végén még a mosdóba is kijutottam.